Olyan mintha

Olyan mintha vége lenne,
Pedig nincs,
Tudatosan gondolok rá,
Miként.
Egy hatalmas kincs.

Legelejétől elkezdődött valami,
Valami hang, ami súgott,
Ami törekedett,
Ami összekapcsolt,
Engem és tégedet,

Végtelenbe nyíló terek,
Megadták magukat,
Messze és vissza is tekintek,
Mindenhol,
Megrozsdásodott emlékek.

Hegyi borozgatások,
Kéjek, a teraszon kávé,
Oda és vissza lépek,
Mi volt?
Nincs meg a kilincs.

Csatározások, utazások,
Napszél kabátban,
Rókával a nyárban,
Merre,
Vörös pipacsokkal csatáztam.

Tulajdonképpen,
Ez így lett,
Ilyenné vált,
Sajnálom,
De megyünk tovább,

Bennünk ragadt minden,
Az érzelmek láza,
Lázadása,
Ragaszkodása,
Egy örök harc.

Örök az a fény,
Ami jön felénk, a tél közepén
Királyfi rókával,
Űrhajós rakétával,
Egy csillagközi bálba.

Ennyi fért,
Ennyi térben,
Egy bolyongó űrhajóban,
Abban a feljegyzésben,
Az ő útinaplójában.

Tulajdonképpen sose lesz vége,
Csak úgy tűnik, elvégre,
Fura hajnalok, érdekes éjszakák,
Minden megváltozik,
De a hang, mindig ott lesz:
Az a végtelen zongorajáték.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések