Délutáni szonoklat

Már megint azt a blogot olvasom, megint azon folyik minden gondolatom. Kinézek az ablakon és csak fákat látok, meg a szomszéd karácsonyi villogását, amit már hetekkel ezelőtt felrakott.
Szívem szállodája most már rég bezárt. Csukott ajtók, gondozatlan fák. Régóta sötét ablakok, se nesz, se semmilyen alakok. Vaskapuján egy díszeleg egy felírat: NEM TUDOM HOL VAGYOK.
Bemenni meg sem próbálom, járok három négy kört, hátha történik valami meglepő.
De nem, nem, és nem. Otthagyom inkább, és visszatérek innen a jelenbe, és valaki ordítja belül: NE TOVÁBB!
Kaparom, kapargatok, hideg városban egyedül próbálom rávenni magam hogy megtudjam, miről szol ez az egész. Néha eltűnődöm, hogy mit hogy tehettem másképp, miért úgy. Nem, nem bántam meg semmit, csak arra tudok gondolni, miért?
 Miért fáj úgy minden néha belül, miért úgy zavaros az egész.
 Miért mondják hogy tegyük, hogy alakuljunk?
 Meddig fog ez a gondolat zaklatni, és miért gondolok vissza annyit rá?
 Mire gondolok és kiben érzem azt hogy ott a helyem már?
De komolyan, már annyi mindent megoldottam, annyit léptem, annyit megtettem, úgy formáltam, s tettem, hogy mindenkinek jó legyen, mégis, bosszant valami legbelül, és csak úgy fellázadna maga ellen, hiányzik neki a szív, ami oly régóta bezárva titkolva, titkon, titokban csak egymagában roskad, és próbálja megfejteni hogy mivé vált, hogy jutott ide, és mit tehetne még.
Hatalmas dobok visszhangoznak ebben a világban, elmúlnak és előjönnek. Azt sugallják, mikor kell úgy tenni hogy mások le lássák miként vagyunk mi. A karjaid közé bújni, újra kesztyűt húzni a kaktuszra, teából kiömlő csillagokra áldást mondani, zsebben holddal útnak az űrnek, újra.
Miért kell szónoklat délutánra - ha már oly sokan megtették - és megteheti mindenki! Csak boldog legyél - mondja egy régi szó - boldog vagy, de belül egyedül vagy, hogy faladat kapargasd.
Kaparó kotyogós kávés sorsok ütközése, a mindennel. Kicsorduló univerzumok hevernek a szobádban, te hosszú szívószállal szürcsölöd őket, s a faladat kapargatod, meg azt hiszed valaki mindig kerget.
Kerget is, de erre sose lesz beismerő vallomása, zuhany alatt kimosod magadból ami tegnap volt, jó lesz majd más a mának, holnapra pedig újra eljön ez a kaparós érzés, és úgy fogod érezni nem lett más ma, csak a holnap mának a tegnapja.
Fogd a villát, tekerd azt a fura tésztát, nem jönnek elő mások, csak ők - és a húsrágók.
Csönd az úr, csönd a király...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések