Félreszórt pillanatok: Suhanó fák

nézem a suhanó fákat, az úton egyre kevesebb az autó, és az utolsó községet is három órája egyhagytuk. Benzin elég van az autóban.A fák lassan átváltoznak fenyőkké, az utak egyre rosszabbak, de aki itt ül mellettem az egyre felszabadultabb, és boldogabb.
Mióta elindultuk, azóta ez teljesen igaz mindkettőnkre. Olyan csodás, hogy ez ennyire megváltoztat minket, ahogy egyre messzebb kerülünk mindentől, és egyre nagyobb vadonba merészkedünk. Vár minket a természet illata, az egész köz, hogy befogadjon minket, és mi is befogadjuk azt a szabadság érzetet, amit ilyenkor felülkerekedik bennünk.
Egészen nehéz most bármit is mondani, a tájról már meséltem, és a kapcsolatunkról is meséltem már. Legesleginkább már ez a hűvös és hideg az ami mesélni tudna, ha lenne szája. Mondhatnám azt is, amilyen ütemben lesz az időjárás zordabb, azzal egyenlően változik a táj szépsége, és a természet vadsága.
Én az egész életemben, ami eddig volt, mindig igyekeztem boldog lenni, hogy ezzel mások is boldogak legyenek. Ez teljesen be is vált. Az is igaz, ha voltak rosszabb napjaim akkor mások, nem tudtak erről, mert boldognak tűntem.
Egy ember kivételével. Igen, aki mellettem az anyósülésen éppen egy párnával az ablakhoz dőlve, nézi a suhanó fákat.
Azt hiszem, még két nap és megérkezünk, a kulcs is megvan, ő is mellettem van, Minden rendben van, nincs esély ,Popsztárok sírnak a Jó Istenér’ , Annyi bolygón vannak jobb helyek ,Ha űrdiszkó is van, elmegyek

Itt hagyom nektek ezt,
Nektek ez úgyis jobban tetszik
Dugjatok, sírjatok, dörgölőzzetek
Még legalább kétszer ennyit
Aztán nyugodjatok békében
S ha ’pokalipszis megvolt
Aki föltámadt, az ne röhögjön
Azon, aki tényleg megholt...



(folytatás?)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések