se tér, se idő

Fájdalom vagyok, a meggyötört.
Szétmosódott papírmaszlag vagyok, elhajlított villa egyik letört foga.
A rosszul elzárt cseppenő csap. Buszmegállóban ülő, kezéből kifordult almacsutka.
Én vagyok a száraz bánat, a magány kiburjánzó ágai, a sötétség ami az tetőről hullik alá.
Didergő álmatlan lélekdarab, ami most egy kis sarokban gubbasztva ott ragadt, a keserűség záporában, a megtébolyult kín viharában, ebben a nagy álnok kínkeserves bűnbocsánatban, nincs kiút.
Csak egy ártatlan gondolat. Mellettem egy lefolyt arcú ül. Minden pillantásommal egyre közelebb ül. Kopog az eső, én meg az ártatlan gondolatommal vagyok elfoglalva.
Nincs tovább.
Se tér.
Se idő.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések