Egymillió gondolat
Ajánlott muzsika az olvasásához: Benjamin Gustafsson - One Million Thoughts
- Megfordul most már végre? - kérdezem magamban.
Egyszer csak megfordul, a fél arcát már látom.
Na jó, nem is, csak a haját. De én csak nézem, hátha megfordul.
Eltelt tíz perc, és mint egy beragadt hangszalag, újra-újra megfordulni próbál. Villog a kép, csak a haját látom, az arcából semmit.
És most.
Most újra megfordul. Tűkön ülök, várom, várakozom, és már ajánlom, epekedek azért hogy megforduljon. De sajnos nem fordul meg. Teljesen úgy érzem magam hogy ez felesleges, hogy türelmetlen vagyok. Sokkal türelmesebbnek kéne lennem, mert megéri - úgy érzem. - Úgy érzem, meg-meg fordulna ő már, csak nem tud. Az idő kavarog ott, a tér már görbül, a lelkében pillangók szálldogálnak, és néha ide-oda csapkodnak a lélek falához, ami olyan mint egy szappanbuborék, és mindig kipukkasztják. Ettől ő mindig azt hiszi, - nem nekem való, nem tudom hogy kell-e, vagy lehet mégis?
Aztán igazából reménykedik legbelül, titkon, a lelke legmélyén, ahol oly nagy nyomás, hogy lehet mégis megéri megvárni a tavaszt és a nyárt.
A tavaszt, hogy a fák, a füvek és virágok nyíljanak, kibontakozzanak, hogy pezsegve a levegőt forrón tartsák, ihletettet merjenek a képzelet tavából, és meglocsolják azokat akik tovább alkotnak, és csodás alkotásokon keresztül ámulatba ejtsék a világot. Felszabadítsa őket a tudat, hogy mily nagyszerű az élet, és gyönyörű, és ha rámosolyognak arra az ismeretlenre, akkor visszamosolyogjanak, és mindkettőjükben felvillanyozzon a boldogság útja, és azon meneteljen végig az öröm.
A nyarat, hogy a forró levegő perzselje az arcokat. Mindenhova besüssön a nap meleg fénye. A meleg fény életesen mindent, ami csak él. Remek alkalom arra hogy elővegyük a fürdőalkalmatoságunkat és belemerüljünk a természet adta hűsítő tóba, mellette leszokjunk a sok 'és' szócskáról. - Néha már nagyon idegesítő, még így leírva is, mivel a sok 'és', dadogást okoz, a dadogás meg beszédhelytelenséget, ami lassú kommunikációt eredményez, és énekelhetjük Beck Zoltán zenekarának egyik számát, ami szintén dadog! - mondod magamban. - Igen, te mondod!
- Figyelem! - a figyelmem felhívta a figyelmedet, mivel, a harmadik vágányon egy képzeletvonat készülődik áthaladni, és csak az ügyesek, spontának, és merész művészek képesek felugrani rá , menet közben, hogy haladjanak tovább.
- Mire gondolsz? - a mamára gondolok, gondolok még a sok fára ami láttam, amit átöleltem, amelyeket megmásztam, gondolok a lányokra akiket átöleltem ,akik megcsókoltak, gondolok az ágyakra hol álomra tettem a fejemet, gondolok az égre, ott a sok csillagra, a hullócsillagokra amik sietve villanással elporladtak, gondolok a tejútrendszerre, az esti tűzrakásra, a tűz melegére, gondolok, arra a sok melengető szóra, azokra az ajkakra amelyek szépet mondtak, gondolok a puha párnákra, a jó ízű kávékra, gondolok a friss ebédre, és vacsorára, gondolok a szívdobogásra, mikor koncert közben a zenét átjárva, átjár engem is a zene, és gondolok arra hogy nem kapok levegőt, mert éneklek a többiekkel együtt, gondolok a sok kilométerre amit gyalogoltam, és a lábam sose panaszkodik, gondolok a járművekre amik vittek, gondolok a barátokra akikre számíthatok, gondolok a távoli helyekre ahol még nem voltam ,de ott lenni akarok, gondolok a szerelmekre amik viszonzatlanok, gondolok azokra akik úgy élnek hogy tudatlanok, gondolok rád, gondolok a szemedre, a sok ember szemére, gondolok a hegyekre, és minden tájra, gondolok minden tó melegére, - persze ha hideg volt, akkor arra hogy szálltam ki dideregve, és gondolok arra, hogy gondolok a gondolatra, gondolatban gondolva gondolok rád, még mindig rád is gondolok, és gondolok arra, hogy merveilleux, és még arra is gondolok hogy nem tudok franciául, és még mindig nem tudom kimondani - pedig már akarnám - gondolok a télre, a nyárra, gondolok arra hogy mire is gondolhatnék még, mert a gondolataim mindig előttem suhannak el - ó ti gondolatok , fussatok, remélem sok gondolatom lesz még- mert gondolni sosem elég, és gondolok arra is mikor nem volt elég a gondolat, gondolok a gondolatodra, hogy miért nem úgy gondolom ahogy gondolod. Gondolok még mindig rád, gondolom ez hatalmas - hosszú - mondat lett. Gondolom nem baj, - és ha majd átgondoltad , talán - akkor majd mond, hogy baj, és hogyha nem, akkor ne gondold, csak mond, hogy te is rám gondolsz. Remélem.
- és most arra gondolok *türelmetlenül*, mikor kérdezed már meg megint majd tőlem hogy:
mire gondolsz?
- Megfordul most már végre? - kérdezem magamban.
Egyszer csak megfordul, a fél arcát már látom.
Na jó, nem is, csak a haját. De én csak nézem, hátha megfordul.
Eltelt tíz perc, és mint egy beragadt hangszalag, újra-újra megfordulni próbál. Villog a kép, csak a haját látom, az arcából semmit.
És most.
Most újra megfordul. Tűkön ülök, várom, várakozom, és már ajánlom, epekedek azért hogy megforduljon. De sajnos nem fordul meg. Teljesen úgy érzem magam hogy ez felesleges, hogy türelmetlen vagyok. Sokkal türelmesebbnek kéne lennem, mert megéri - úgy érzem. - Úgy érzem, meg-meg fordulna ő már, csak nem tud. Az idő kavarog ott, a tér már görbül, a lelkében pillangók szálldogálnak, és néha ide-oda csapkodnak a lélek falához, ami olyan mint egy szappanbuborék, és mindig kipukkasztják. Ettől ő mindig azt hiszi, - nem nekem való, nem tudom hogy kell-e, vagy lehet mégis?
Aztán igazából reménykedik legbelül, titkon, a lelke legmélyén, ahol oly nagy nyomás, hogy lehet mégis megéri megvárni a tavaszt és a nyárt.
A tavaszt, hogy a fák, a füvek és virágok nyíljanak, kibontakozzanak, hogy pezsegve a levegőt forrón tartsák, ihletettet merjenek a képzelet tavából, és meglocsolják azokat akik tovább alkotnak, és csodás alkotásokon keresztül ámulatba ejtsék a világot. Felszabadítsa őket a tudat, hogy mily nagyszerű az élet, és gyönyörű, és ha rámosolyognak arra az ismeretlenre, akkor visszamosolyogjanak, és mindkettőjükben felvillanyozzon a boldogság útja, és azon meneteljen végig az öröm.
A nyarat, hogy a forró levegő perzselje az arcokat. Mindenhova besüssön a nap meleg fénye. A meleg fény életesen mindent, ami csak él. Remek alkalom arra hogy elővegyük a fürdőalkalmatoságunkat és belemerüljünk a természet adta hűsítő tóba, mellette leszokjunk a sok 'és' szócskáról. - Néha már nagyon idegesítő, még így leírva is, mivel a sok 'és', dadogást okoz, a dadogás meg beszédhelytelenséget, ami lassú kommunikációt eredményez, és énekelhetjük Beck Zoltán zenekarának egyik számát, ami szintén dadog! - mondod magamban. - Igen, te mondod!
- Figyelem! - a figyelmem felhívta a figyelmedet, mivel, a harmadik vágányon egy képzeletvonat készülődik áthaladni, és csak az ügyesek, spontának, és merész művészek képesek felugrani rá , menet közben, hogy haladjanak tovább.
- Mire gondolsz? - a mamára gondolok, gondolok még a sok fára ami láttam, amit átöleltem, amelyeket megmásztam, gondolok a lányokra akiket átöleltem ,akik megcsókoltak, gondolok az ágyakra hol álomra tettem a fejemet, gondolok az égre, ott a sok csillagra, a hullócsillagokra amik sietve villanással elporladtak, gondolok a tejútrendszerre, az esti tűzrakásra, a tűz melegére, gondolok, arra a sok melengető szóra, azokra az ajkakra amelyek szépet mondtak, gondolok a puha párnákra, a jó ízű kávékra, gondolok a friss ebédre, és vacsorára, gondolok a szívdobogásra, mikor koncert közben a zenét átjárva, átjár engem is a zene, és gondolok arra hogy nem kapok levegőt, mert éneklek a többiekkel együtt, gondolok a sok kilométerre amit gyalogoltam, és a lábam sose panaszkodik, gondolok a járművekre amik vittek, gondolok a barátokra akikre számíthatok, gondolok a távoli helyekre ahol még nem voltam ,de ott lenni akarok, gondolok a szerelmekre amik viszonzatlanok, gondolok azokra akik úgy élnek hogy tudatlanok, gondolok rád, gondolok a szemedre, a sok ember szemére, gondolok a hegyekre, és minden tájra, gondolok minden tó melegére, - persze ha hideg volt, akkor arra hogy szálltam ki dideregve, és gondolok arra, hogy gondolok a gondolatra, gondolatban gondolva gondolok rád, még mindig rád is gondolok, és gondolok arra, hogy merveilleux, és még arra is gondolok hogy nem tudok franciául, és még mindig nem tudom kimondani - pedig már akarnám - gondolok a télre, a nyárra, gondolok arra hogy mire is gondolhatnék még, mert a gondolataim mindig előttem suhannak el - ó ti gondolatok , fussatok, remélem sok gondolatom lesz még- mert gondolni sosem elég, és gondolok arra is mikor nem volt elég a gondolat, gondolok a gondolatodra, hogy miért nem úgy gondolom ahogy gondolod. Gondolok még mindig rád, gondolom ez hatalmas - hosszú - mondat lett. Gondolom nem baj, - és ha majd átgondoltad , talán - akkor majd mond, hogy baj, és hogyha nem, akkor ne gondold, csak mond, hogy te is rám gondolsz. Remélem.
- és most arra gondolok *türelmetlenül*, mikor kérdezed már meg megint majd tőlem hogy:
mire gondolsz?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése