Azok a lelki-testi szemetesládák

Megannyian* vagyunk, néha teljesen megértetlenek, és csak úgy folyik minden egyes porcikánkban, az a "nem tudom most mit kéne tenni" érzés. Ezek előfordulásakor szoktunk fordulni a helyi plébánoshoz, vagy a doktorhoz aki mindent jobban tud a kis városunkban. Ez szép, és jó, de általában magunkról sem tudjuk hogy mit akarunk, és lebegő lépcsőkön mászkálunk felfelé, amíg csak bírjuk, csak aztán nehogy leesünk. Erre a célra fejlesztettek ki egy biztos dolgot, ami teljesen korrigálja az egészet. Biztosan kell haladni felfelé, vagy lefelé, miközben a legújabb, É.L.E.T.* köveit és legjobb minőségű betonját, habarcsát, tégláját rakjuk magunk alá, ahogy haladunk a célunk felé.
Nem adunk a minőség alá - már ha van ilyen. 
Nőknek nőt, férfiaknak is nőt, és mindenkinek jó életet.
Továbbá egy fényes pontokból álló térben vagyunk, zuhanok, vagy csak lökdösődök, lebegek, és mire rájövök, hogy ez a végtelen űr, hol vákuum van, már egy fa mögött állok, lassan kikandikálok mögüle, és ott keres egy barna hajú, bézs piros kék motívumokkal megáldott kötött pulóverben, fekete nadrágban, és teljesen ártatlan arccal egy lány, keres valamit. Pillanatok alatt rámtámad* a tekintete, és elkezd felém futni - de nem tudom miért. 
Vagy csak nem akarom tudni?
Levelek suhannak el a lába elől, és lassan újra leszállingóznak, ahogy átgázolt az avarban felém. Mintha most hullanának le újra, pedig már késő ősz van. Mire odaér, és hozzámér, én eldőlök mint egy magatehetetlen facölöp, és egy husáng, úgy dőlök el. A falevelek lassan ellepnek, teljesen futóhomokszerűen, megdézsmálnak, elmerítenek, és a lány könnyező szemei az utolsó kép amire emlékszem.
Sötét van. Nem érzek semmit. Mi lehet ez, és miért van?
A gondolataim mintha lassan homályosodnának. - Ezt csak képzelem? - Mi volt ez, én nem is tettem ilyet. Tettem, azt amit nem tennék? - Hallo?
A gondolataim homályosak, akár egy rosszul fókuszált lencse ami életlen képet ad. - Tudom, hogy tudhatok valamit? Vagy mégsem? Vagyok egyáltalán? - És lassú hideg érzés fog el, már azt se tudom, hogy tényleg érzek, vagy érzéketlen lettem. - Vannak érzéseim? - Érzések. - Csupa eltűnő dolognak tűnnek, ennél még akármilyen kommunikáció is érzés dúsabb volt. - Pszt.

Halk sistergés, és valami olyasmit érzek amit eddig sosem. Teljesen érdektelen emlékképek suhannak el a képzelőerőm előtt, mintha más emlékeit tuszkolnák be a fejembe. Teljesen megzaboláz. Tengerek, óceánok, végtelen természetek, emberek, kiknek arcát nem ismerem, de a nevüket tudom, helyek ahol tudom hogy nem voltam, mégis vannak emlékeim, dolgok amit az enyémek, pedig sosem volt a birtokomban.
Néha érzek valamit, a látásom nem a legjobb, de gondolataimat, már hadrendbe tudom állítani, és felül tudok kerülni rajtuk. - Mik vagyunk, ha nem ösztönlények? 

Máig se tudom, - de mi vagyunk azok a lelki-testi szemetesládák -, akik ha nem lennének, nem lennének senkik a csúcson, és nem lennének más emlékek, ha mi nem lennénk.

*Megannyian : nem így kell írni?

*É.L.E.T. = Épeszű Leleményes Emberszerű Teremtmények
*rámtámad : sokkal életszerűbbnek és hatásosabbnak éreztem ha így írom.