Lekapcsolom a lámpát

Csak csupaszon állok, mitévők között, kiterítve halkan, lassan elkészülök. Halkan kint unalmas eső csorog, ha leteszem a földre, a telefonom csörög. Csöng és hívnak, a lelkembe mászott őrök, kik védik a határt, miként magázva önök, betörnek és hátamba karcolva ott marad egy jel, egy örök. Kint esik egy fura és az első, vagy inkább unalmas, torkomon folyik le egy finom bor, olyan jóleső. Feketére festem azt amit látok, lebénul minden tagom, ahogy többé már nem csodálok, vagy hogy is csodálkoznék reád. 
Felkeltem magam, ha túl mélyen alszom, és daruval felhúznak akkor, magasabban álmodjak, és nap szívja ki a testemen át minden fura gondolatom. Taliga apró majmot kergetve megvénülünk, megáldva terít, álmokban virít, egy normál kattogás, arc nélküli egyének között, hátha te lennél - vagy ki más?
Aztán lekapcsolom a lámpát, kimegyek, ha bejönnék neked, átkúszom a kérdések alatt, a válaszokat átugrom, és elmerülök a tudatlanságban. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések