Konyha, üresség az üvegben

Kihalást előidéző, kis keserű erő.
Csak pár perc, és a csap megindul, csak pár pillanat, és párolog az asztal.
Elindul az idő, szertefoszlik a tér.
Magamban suttogva, és elbújva olvasom, mi volt és mit tettél.
Szemem sarkában, eltűnik a jelen,
Hagyjatok elmenni, ez már a jövő.
Lelkem szétreped, ami gondolathalmaz benne volt, szerteszáll,

emléked, akárkié, hátul valakivel együtt csak úgy eltemet.
Sírkőre nem telik, 

szemem tükrében a hold fénylik, elszáll a mámor,

konyhában ülve, fröccsel kimegyek,

magamból, ahol senki se lát.

Gondolatokat merítek, de addigra,

ti már nem lesztek.

Kozmosz porával leporolom magam.