Bolyongó üstökösök

Nem akarom az ördögöt falra festeni, akkor te félreértettél, én teljesen nem úgy gondoltam. Gondolataim túl nyersek, megformálatlanok maradtak, és én rád öntöttem, vagy csak úgy rád csorgott. Minden bizonnyal most, eltelt idővel megállapíthatjuk, hogy ezt rosszul tettem. Rádöbbentem, megdöbbenve nézem, hogy mit dobtam el. Egyszer azok a szavak, a törődés, ahogy rég nem törődtek velem, reggeli kelés, - két cukor és sok tej - ahogy szeretem a kávét. Este ölelkezés, zenélés, vagy egy gondolaton pörgetés. Mesés volt, és még mindig mesés lenne ha nem érezném magam kínosan, - hogy mi a faszt tettem. -
Sajnálom, de ezt jóvátenném, ezért teszem, és tennék is. Két külön világ amiben vagyunk, de az űr. a csodálatos univerzum összeköt. Az a sok űrhajó, ami elstartolt, az a sok felfedezett csillag, csillagködök, a meteorok, bolygók, életek, azok az áldozatok, akik bátran életüket kockáztatva űrhajósok az ismeretlenbe merészkedtek, az ölelések, a tervek, és amiket megtettünk. Minden hiányzik. De, teljes szívemből szol. Bocsásson meg hölgyem, hogy nyers lettem, túl közömbös.  Ígérem, - dehogy is- inkább teszek érte hogy jobb legyen, mint ahogy elkezdődött. Megfogom a kezét és magammal rántom a jövőbe, az új ismeretlenbe, és most együtt fedezzük fel az ismeretlent, bízva egymásban, érzelmekkel teli úton, messze fényévekre csillagok között keringve, valahol. Valahol már ott is vagyunk, érzem. Drága kedves, remélem a szavaim megértést bocsátottak a saját értetlenségembe, és bizonytalanságomba. Íme minden, amit nem tudtam eddig elmondani.
Most már csak a startra vár, a gőzölő űrhajó, kint az esti kertben.