Semmiből csillageső

Már régóta el szeretném kezdeni, de nagyon nehéz volt. Sok - vagyis inkább - rengeteg gondolatot kell összegyűjtenem, egy pásztorbot alá, összeterelgetni, hogy megírjam. Hetek óta ezen jár a fejem, gondolkozok rajta, és készülök. De feladtam egy részben, ugyanis rá kellett jönnöm, én spontán tudok csak írni - persze nem árt néha a terv.
Teljesen megszokott, és már sokszor átélt világban vagyunk. Hatalmas, lenyűgöző, elképesztő. Igazából mondhatnánk, hogy még semmi sincs, és ez teljes mértékben igaz. Semmi hang, semmi fény, és még a csönd sincs. Ami van, azt nehéz megfogalmazni, vagy egyáltalán szavakba önteni. Ehhez fogható nincs. Talán ez az egész egy látomás, vagy egy olyan megfogalmazhatatlan érzés ami minket is el szokott kapni.
Magunkba sokat kérdezősködünk ha megállunk. Néha napján a szomorúság elönti a lelkünk és a filozófia nagyobb terepet kap mint máskor.
Olykor magunkban kérdezgetünk: "Ennek így kellett lennie?", "Ez direkt így volt?", "Miért történt ez velem?".
Feldolgozni rengeteg mindent nehéz, még azt is néha, ami csak úgy van. Milliónyi, vagy akár milliárdnyi gondolat lelelődik a fejünkben, és ennek csak minimális hányadosát vagyunk képesek nap mint nap megemészteni, forgásba hozni, ami éppen a legaktuálisabb.
Vannak persze olyanok akiknek kicsit több dolog jár a fejükben, talán máshogyan gondolkoznak, összetettebbek, vagy ziláltabbak. Most egy sokkal összetettebb világ kezdetét várjuk.
Régi történet, régi mesék, kalandok, régi háborúk, milliók halála, milliók boldogsága, milliónyi ütközetek sokasága. Furcsa, teljesen érdekes és bonyolult. Persze most azt gondolnád sokszor volt ilyen, pedig nem. Minden más, és ahányszor előfordulhatott annyiféleképpen történt meg.
Visszatérünk, és valami kattog, vagy homályban megjelenik. Valami alkot , és fejlődik. A fények vakítóak, az érzések megmagyarázhatatlanok, és teljesen bámulatos. Félelem érződik, de a biztonság nem imbolyog meg. Gyorsan fejlődik, gyorsan épít, gyorsan rombol, és újra épít. Valami készülődik, valami jön, valami lesz. Mondhatni a semmiből lett, és mégis valami. Asszociációk tömkelege fogalmazódik meg, arról, hogy mégis miért van ez, miért lett ez a hatalmas mindenség - hogy fogalmazzunk így - és mi lesz vele.
De most élvezzük a jelent. Anyagok formálódnak meg, hatalmas világok nyílnak ki. Bolygók, naprendszerek, galaxisok, galaxis párok alakulnak, tele élettel. Csillagködök, bolyongó üstökösök, meteorrajok, keringenek miközben alakul a világ.
Mindennek közepén egy hatalmas hegyekkel teli bolygón, emberek. Hatalmas vízesések, melyeken a nap fénye csillan meg. Városok alakulnak, erdők terjednek. Egy világ jön létre a nagy világban. Ott kis házakban éltek, halásztak, vadásztak, a természetet tisztelték.
Ott született meg a főhősünk. - Ha szabad ilyet mondani.
Egy vándor. Ez a vándor teljesen átlagos volt. Minden nap az embereket kísérte, azzal hogy ne szomorkodjanak sose, így sose volt negatív jellem a főszerep. Mindenki kedvelte, pedig csak egy favágó vándor volt a falu szélén. Este olykor betért a vendéglőbe és történeteket mesélt amiket a hegyi túráiról vagy más falvakból, városokból hozott. Legtöbb történet a saját története volt.
Hófedte csúcsok között feküdt ez a kis falu, ami már lassan városnak nevezhette magát. Ez a egyetlen falú, mely sárkányokkal harcoltak, amelyek a hegyek gyomraiban bújtak meg. Mindenféle sárkány, kicsi, nagy, a színskála minden tartományában lelhető volt. A faluban ritkán fordultak meg idegenek, mert kicsit elérhetetlen volt. Ösvények nem voltak bejáratva, és nem is volt miért ide jönni. Csupán a látványért. A látvány ami fogadott minket is, egyenesen félelmetes és nagyszerű. A hegyek mindenféle utazókat kényszerítenek térdre, csupán látványukkal, és megtisztelő nagyságukkal. Néha túlságosan is kikérik magunknak a tiszteltet, pedig csak hegyek.
Minden nap csendben, és békésen telik. Völgyek védő érzetei adják meg a végső keretet az egész képnek. Csodálatos, nagyszerű, csöndes kis falu.
A favágó vándorunk nem is gondolná, hogy ez nem marad így, nem lesz mindig így. Hamarosan útra kell, nem önszántából, csak a sors és a véletlen egyvelege nehezedik a szívére, mi miatt el kell hagynia ezt a végtelen békét.
Miért?



(folytatás!?)