Vakolat köptető

Vakolat köptető, emberek vállát néha megütögető kis jelentéktelen jellemek úsznak a szemünk előtt. Mondhatni, hogy legtöbbször darabokban, nyámnyila személyiségek másznak ki magunkból, és mi csak visszanézve bámuljuk őket - ezek tényleg mi voltunk?
Megroppanunk, néha meg-meg állunk, és elszenderülünk. Álmokat szemünk elé téve vetítjük a végtelen filmet, hogy "mi is egyszer!", és pedig legtöbbször pazaroljuk az értékes időt.
- Miért? - kérdezheted magadban.
Orrszarvúbogár nyakon szúr.

Konyhában ülve, megríkatva, egy leányzó azon gondolkodik, hogy - miért?
Régi televíziókat dobálnak ki egy omladozó falú ház második emeletéről. Hangos, és káromkodásban nem szegény ordítások, penge élei ütköznek, és nem sajnálják a közbevágást. Hatalmas, és még hatalmasabb rágalmakat vágnak egymáshoz. Hát előtt halomban készülékek hevernek, szomorúan, elfáradva.

Belekapaszkodunk a következő álomba. Felettünk van egy hatalmas bőr kapaszkodó, kicsit durva tapintása, és eléggé kikopott belső jelzi, hogy sokan használták.
Fejünkbe süvít a szél, elmosódó képek ezrei keresztezik a látómezünket. Homorú térszerű valami, hangok nincsenek. Csönd és képek, semmi más.

Folytatnák, de nincs életkedv, se semmilyen plusz kreatív benzin, a gondolatok tengerét megmozgató képzeletmotorba. Néha drága, néha messze van. Fura mikor szinte ingyen öntik csurig, és zakatol mint a leggyorsabb dolog, fénysebességgel, vagy annál gyorsabban is, elvetemült messzeségekbe elkalauzol minket, és csak nagyra nyitott szemekkel bámulunk magunk elé, hogy: ezt mégis hogy?

Vakolat köptető, emberek vagyunk. Néha megtorpanunk magunkban, és a jellemeink összekeverődnek magunkban. A legtöbbször darabokból összeépítve felépítjük magunkat valahogy újra. Mi csak visszanézve bámuljuk az egészet - ez tényleg megtörtént?
Megoldódunk, vagy feloldódunk a nagy embertömegben. Virtuálisan elmegyünk messzi tájakra, és elfelejtünk önmagunk lenni.
Orrszarvúbogár, egy gombostűre tűzve.

Az unikornis egy varázsló. - varázs ló!