"Én látom az időt, és úgy hiszem el"

Amikor meglátod önmagad tükrét egy hosszú idő múlva, meglepődsz hirtelen hogy nézel ki. Akkor igazából nézed az időt, hogy múlik el, hogy rohasztja el a tudatosságod rózsaszín ködét.

Csendes ülés vagy csendesülés.

Vagy csak csendben ül és, nem mozdul meg, csak tekint reád vagy a másikra hogy hol van az idő, mert azt gondolja - én nem is tudom, hol lehetne, ha nincs értelme, vagy csak nem hiszem el. - Még látszik az idő.

Műanyag kakaó illat.

A villamoson bezsákolva csúcsidőben, ezernyi gondolattenger között, testszagok keverednek a téli nedves időjárásban, ahogy a kinti hidegből bejövő utazóegyének felolvadnak. De te megérzed - ülve egy semmirekellő helyén -, hogy melletted egy alak műanyag dobozos kakaót iszik. Iszik vagy isszák, valahol ötszáz év múlva ez a kakaós doboz, belemerül a földbe akár egy bizalom vesztett bizalmatlanság egy kapcsolat elején. Ott lesz a műanyag kakaó illat.

Szerintem látom az időt, elfolyik a testemből minden érzelem, és tükörben látva egyesül a tükörbeli énemmel, én meg kicsit meghalok. Legbelül semmire méltó űrhajóban bolyongok, más dimenzióban már megláttam, ahogy bejött. Megláttam őt, s megdermedtem ahogy fényt követel.

Én látom az időt, és úgy hiszem el, hogy nincs semmi ebben, de most mégis indulni kell.

Kaukázus - Külföldi