Elégni az égen

Meddig megyünk még? - meddig van ez így, hogy sehogy. Közeledni kéne, mint két kőzetlemez, egyesülgetni, és fényeket kicsikarni, dörgésben forgolódni, mint a villámok. Álmokat szőni, póknak lenni, legyet enni.
Néha olyan reményfosztó, és keserves. - Vagy csak mi gondoljuk ezt?
Tényleg van ez? - Van, vagy nincs?!
Hatalmas kérdések, melyekre nincsenek válaszok, csak vállvonogatások. Hatalmas varjú rajok keringenek a hatalmas hegyek felett. Hihetetlenül ,hihetetlenek ezek a tájképek. Néha észbontóan furcsák, zajosak, és nem zötyögnek olyan jól a szavak útján. Elfáradtak, elkoptak, és rozsdásak.
Haszontalannak azért nem mondanánk, de nem tudunk semmit, pedig sokat akarunk - néha túl sokat.
Mi ez igazából? - Egyáltalán tudni akarjuk?
Ilyen semmilyen dolgok, amik úgy vannak - és lehet csak erőlködünk.

Nem baj, nem csináltuk rosszat - nem vagyunk rosszak, csak egy dolgot tehetünk továbbiakban.
Hagyjuk magunkat vonszolni a sorssal, tovább, messze, és a végtelenségbe, hogy a végén teljesen egyedül, vagy valahogy megoldva, de hagyjuk magunkat elégni az égen.